Állatbiztosítás

Állatbiztosítás

Az állatállományok biztosításának két fő típusát különböztethetjük meg, ugyanis a biztosítótársaságok egyfelől fedezetet tudnak nyújtani a természeti csapások és elemi károk okozta elhullásokra, illetve – vagy ezen felül – biztosítani tudják a betegség és baleset miatti elhullásokat is.

Növénybiztosítás

Növénybiztosítás

Magyarországon ma kétféle módja van a növénybiztosítási szerződések kialakításának. Az egyik a hagyományosnak nevezhető növénybiztosítás, ahol a Szerződő a szerződés tartalmának meghatározásakor nagyobb szabadságot kap (többek között a hektáronkénti hozamok meghatározása kapcsán, vagy a biztosítandó területek kijelölésekor). A másik a néhány éve létező díjtámogatott növénybiztosítások rendszere, melynek legfőbb eltérése a fentiektől az, hogy egy előre meghatározott, e célra elkülönített állami alapból a rendelkezésre álló összeg erejéig az éves biztosítási díj egy részét támogatás formájában, utófinanszírozott módon visszakapja a szerződő, amennyiben az egyéb feltételeknek megfelel (például az Egységes kérelmen a díjtámogatott biztosítás megkötésének jelölése, a pontos adatközlés és a határidőig történő díjfizetés).

Gépek, berendezések biztosítása

Gépek, berendezések biztosítása

Jelentős az eltérés az iparban használt termelőberendezések és a mezőgazdaságban alkalmazott gépek között biztosítási szempontból. Míg előbbiek nagyobb arányban rögzített, telepített technikák, utóbbiakról az év nagy részében az sem mondható el, hogy a biztosított telephelyen belül találhatók. Mindez roppant fontos körülmény, hiszen a vagyonbiztosítások logikája szerint a biztosítási védelem alaphelyzetben a biztosított telephelyek területére vonatkozik, azaz külön rendelkezés hiányában a mezőn dolgukat végző gépeket nem védi a szerződés.

Telephely biztosítása

Telephely biztosítása

Tapasztalataink szerint a biztosító társaságok többsége mostohagyerekként kezeli a mezőgazdasági ügyfeleit, a számukra kidolgozott vagyon-jellegű biztosítások nem korszerűek és a releváns kockázatok jelentős részét kizárják fedezetükből – tulajdonképpen mintha lebutított ipari vagyonbiztosítási megoldásokat próbálnának ráhúzni az agrár szektor résztvevőire. Megítélésünk szerint ez olyan hiányosságokhoz vezet, melyek sok esetben ellehetetlenítik a tényleges veszélyek szerződéses kezelését, sokszor mégis jelentős díjtöbblettel járnak.

Kérje INGYENES ajánlatunkat!
Adja meg elérhetőséget és felvesszük Önnel a kapcsolatot, hogy a részletesen is tájékoztassuk a lehetőségeiről, és a támogatás igénylésének módjáról.
Kérem az ingyenes ajánlatot
Ne hagyja ki ezt a lehetőséget, már csak május végéig köthet növénybiztosítást!
close-link