Gépek, berendezések biztosítása - Smart
Gépek, berendezések biztosítása

Gépek, berendezések biztosítása

Jelentős az eltérés az iparban használt termelőberendezések és a mezőgazdaságban alkalmazott gépek között biztosítási szempontból. Míg előbbiek nagyobb arányban rögzített, telepített technikák, utóbbiakról az év nagy részében az sem mondható el, hogy a biztosított telephelyen belül találhatók. Mindez roppant fontos körülmény, hiszen a vagyonbiztosítások logikája szerint a biztosítási védelem alaphelyzetben a biztosított telephelyek területére vonatkozik, azaz külön rendelkezés hiányában a mezőn dolgukat végző gépeket nem védi a szerződés.

Figyelmet kell fordítani arra is, hogy éppen a fent vázolt munkavégzési menetrend következtében a gépeket hiába védi betöréses lopás és rablás elleni kiterjesztés, ha azok akár a telephelyen belül sincsenek, vagy csak nagyon ritkán vannak zárható épületen belül. Külön megállapodás hiányában a biztosító nem fog kárt téríteni a gépek eltulajdonítása esetén, így e speciális, a szektor sajátosságaként figyelembe veendő körülményt kezelni szükséges csakúgy, mint az öngyulladások eseteit.

Érdemes kitérni arra is, hogy a tapasztalatok szerint mely berendezésre elsősorban milyen veszélyek leselkednek (például az öntözőberendezések tolvajok népszerű célpontjai, azok számottevő mérete okán azonban természetesen nem elsősorban a teljes gép eltulajdonítása, inkább azok kerekeinek, vezetékeinek ellopása szempontjából) és ezekre előre rögzített megállapodások útján kell speciális megoldásokat kidolgozni.

Megoldást kínálunk a több telephellyel rendelkező partnereink számára készleteik, de elsősorban gépeik átcsoportosítására is, folyamatos biztosítási védelem megléte mellett.

Napjaink berendezései már nagy arányban rendelkeznek elektronikus kiegészítő, támogató eszközökkel, mozgatható érintőképernyős felületekkel, GPS-sel, melyek védelméről gondoskodni kell, legyen szó akár egy hídmérleg irányítását, használatát lehetővé tévő rendszerről, vagy egy kombájn táblagépéről a károk jellegének minél szélesebb spektrumát biztosítottá téve (azaz például külső mechanikai sérüléseket, vagy egy villámcsapás okozta túlfeszültséget).

Végezetül érdemes tudnunk azt is, hogy a vagyonbiztosítási szerződések széleskörű gyakorlatával szemben a géptörésbiztosítások esetén nemcsak káresemény, de biztosítási esemény is a kezelői hiba miatt bekövetkező kár (természetesen, ha nem áll fenn a súlyos gondatlanság vagy a szándékosság esete).

Kérje INGYENES ajánlatunkat!
Adja meg elérhetőséget és felvesszük Önnel a kapcsolatot, hogy a részletesen is tájékoztassuk a lehetőségeiről, és a támogatás igénylésének módjáról.
Kérem az ingyenes ajánlatot
Ne hagyja ki ezt a lehetőséget, már csak május végéig köthet növénybiztosítást!
close-link