Vezető tisztségviselők felelősségbiztosítása

Vezető tisztségviselők felelősségbiztosítása

Partnereink a velük folytatott egyeztetések alkalmával számtalanszor jelzik, hogy a cégvezetés, a vállalatvezetői szerep mára jelentősen átalakult, nem pusztán szakmai ismereteket és alapos szakági tudást kíván meg, sőt, inkább a cég működtetésével kapcsolatos menedzsment problémák megoldására, jogi és jogszabályi megfelelési kérdések teljesítésére, a cég fejlesztése kapcsán pedig pénzügyi, közgazdasági, közbeszerzési, valamint adózási ismeretekre van szükség. A felsorolás könnyűszerrel tovább bővíthető lenne, de célunk pusztán annyi, hogy árnyaljuk a cégvezetők vállán nyugvó nyomást, sokrétű elvárást, szinte polihisztori igényeket.

Ilyen környezetben a munkavégzés szinte természetes velejárója a hiba, az olyan szándékon kívüli vétkek, melyekkel akár a cég működését, vagy fizetőképességét is veszélybe sodorhatja az első ember vagy valamely szakterületért felelős vezető tisztségviselő.

Mindez különösen érdekes a 2014. évi új Polgári Törvénykönyv bevezetése óta, mely igen éles változást hozott a felelősségi viszonyok dolgában. A vezető tisztségviselő akár magánvagyonának terhére is perbe fogható, vagy a cég mellett személyesen is perbe hívhatóvá vált (itt természetesen nem pusztán a cégen kívülről érkező jogi beadványokra érdemes gondolni, a kártapasztalatok azt mutatják, hogy több a vállalat tulajdonosai által a cég vezető tisztségviselője ellen indított eljárás). Ezen érdemben nem sokat változtatott a jogszabályok 2016. évi módosulása sem.

A fentiek megnyugtató kezelésére van lehetőség egy speciálisan e problémára fejlesztett biztosítás útján. A vezető tisztségviselők felelősségbiztosítása sokrétű támogatást ad abban az esetben, ha a bekövetkezik a fent vázolt eshetőség.

A biztosító amellett, hogy természetesen átvállalja az esetlegesen megítélt kártérítési költség megfizetését, a kiszabott bírságok térítését, a jogi védekezés során is támogatja ügyfelét, a védekezés költségeinek átvállalása és jogi tanácsadás útján is.

Emellett nagyon sok járulékos költség megfizetésére is garanciát adnak (így van olyan biztosító, amely a cégesautó pótlását, vagy akár az eljárásba vont vezető stressz okozta pszichés terhelése miatti pszichológiai ellátás költségeit is megtéríti).

A biztosított káresemények körét igazán szélesre szabva két fontos kizárást mindenképpen érdemes megemlítenünk (ezek egyaránt jellemzőek az összes ajánlatadó társaság termékére):

  • egyrészt a szándékos törvénysértés eseteit;
  • másrészt az olyan károkat, melyekre fény derült már a szerződés megkötését megelőzően.

Mindezt természetesen azt is jelenti, hogy a szerződés megkötését megelőzően okozott, de mindaddig felszínre nem került károk a fedezet részét képezik, sőt az aktuális vállalattól való távozást követően igénybe vehető bizonyos időszakra (általában 1 év) utófedezet is.

Kérje INGYENES ajánlatunkat!
Adja meg elérhetőséget és felvesszük Önnel a kapcsolatot, hogy a részletesen is tájékoztassuk a lehetőségeiről, és a támogatás igénylésének módjáról.
Kérem az ingyenes ajánlatot
Ne hagyja ki ezt a lehetőséget, már csak május végéig köthet növénybiztosítást!
close-link