Gépjárműbiztosítások - Smart
Gépjárműbiztosítások

Gépjárműbiztosítások

Társaságunk partnerhálózatán keresztül olyan egyedi megállapodásokkal rendelkezik, mely lehetővé teszi, hogy a piaci ártól eltérő, kedvezőbb díjazású és szélesebb fedezeti tartalmú szerződéseket alakítson ki partnerei számára (természetesen mindez csak a casco biztosítások esetében érvényes, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások tekintetében a hatályos törvények megszabta keretek okán mi sem tudunk eltérni a meghirdetett díjaktól, igaz, arra van lehetőségünk, hogy előre kért flottadíjazással lássunk el állományokat biztosítói befogadás esetén meghatározott számú ügyfelünk részére).

Így szolgáltatásunk része, hogy mind a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások, mind a casco szerződések esetében minden évben felülvizsgáljuk a korábban kidolgozott konstrukciót, így amennyiben kedvezőbb lehetőség kínálkozik, természetesen még tovább javítjuk a biztosítások díjazását.

Emellett – különösen egymástól eltérő, az év közben szétszórt évfordulók esetében – igény szerint megkíséreljük flották kialakítását (ennek természetesen vannak objektív kritériumai úgy, mint a gépjárművek darabszáma, életkora, biztosíthatósága, stb.) a könnyebb áttekinthetőség és az elvárt kedvezőbb díjazás érdekében.

Természetesen amennyiben a kialakított kontraktus alapját képező gépjárműállomány változást mutat (akár gyarapodásról, akár szűkülésről beszélünk), munkatársaink – partnereink jelzése nyomán – mindezt a szerződésekben is nyomon követik, ha pedig az esetleges eladás miatt a flotta létszáma a kritikus mennyiség alá csökken (kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás esetében minimum 5 darab, míg casco biztosítások esetén már akár 2 darab autó is lehet a flottásítás küszöbértéke), kollégáink gondoskodnak a megmaradó járművek további biztosításáról.