Ma reggel az egyik vezető hírként értesültünk arról, hogy Észak-Kelet-Magyarországon rengeteg bála kapott lángra, a gyorsan terjedő tűz hatalmas károkat okozott.
Mindennek fontos üzenete van számunkra és mezőgazdasági partnereink számára is. Mint korábbi cikkeinkből már értesülhettek róla olvasóink, társaságunk törekszik a cizellált megoldások kidolgozásán keresztül garantálni ügyfelei gördülékeny működését, ez nincs másként a szabadban tárolt széna és szalma készletek kockázatkezelésével kapcsolatban sem.
Mivel megállapodásaink kidolgozását megelőzően minden esetben ügyfeleink vezetésével járjuk körbe a biztosítandó telephelyeket és személyesen lokalizáljuk a kockázatos és egyedi megoldást igénylő vagyonelemeket, természetesen a széna és szalmabálák biztosíthatóságának kérdésével is külön foglalkozunk.
Vizsgálatunk és konkrét témánk szempontjából kiemelt jelentőséggel bír, hogy tételesen meghatározásra kerüljön egy adott szerződésben minden veszélynem, mely a bálákban kárt okozhat, láthatóvá váljon a kártérítés felső határa akár káreseményenként, akár éves szinten. Emellett természetesen nem kevésbé meghatározó kérdés, hogy milyen tárolási feltételeket, körülményeket ír elő a szerződési fedezetet vállaló biztosító társaság. E tekintetben kiemelt figyelmet érdemel a széna és szalmabálák elhelyezkedése (azaz, hogy mennyi van ebből telephelyen belül vagy azon kívül), az épületekhez viszonyított tárolási távolsága (hiszen a bálák lángra kapása esetén a tűz könnyedén átterjedhet a környező épületekre, így a biztosító általában legalább negyven méteres távolságot ír elő), valamint annak meghatározása, hogy nyitott színben, valamilyen tárolóban vagy teljesen szabadban történik a deponálásuk.
A kérdés komplexitását mutatja, hogy nem pusztán a bálák biztosítottságáról kell körültekintően gondoskodni, hanem a fent már említett tovaterjedő tűzesetekről is, hiszen egy nagyobb kár könnyen rombolhat egyéb, a telephelyen vagy annak környezetében található vagyontárgyakat – épületeket és gépeket, illetve további készleteket egyaránt.
A felsorolt megoldásoknak hála, csak az idei évben kollégáink több millió forint kártérítés kifizetésében tudtak közreműködni.