Március óta megszokhatta minden kedves követőnk, hogy a szakmai tartalmak mellett gyakran igyekszünk oly módon támogatni a helyi vállalkozások sikerét, hogy teret adunk nekik a bemutatkozásra. Virág Balázs barátunk szolgáltatását jószívvel tudjuk minden kedves olvasónknak ajánlani, tapasztalataink szerint messze kimagaslik munkájának színvonala a sokszor akadozó, a gyakorlati ismereteket nélkülöző közös képviselők világából. A részletekkel kapcsolatban úgy gondoljuk, hogy helyesebb, ha helyettünk inkább ő ad tájékoztatást:
„Partneri kapcsolatunk 2019-ben kezdődött mikor több évi közös munka és tapasztalatszerzés után elérkezettnek találtuk az időt, hogy saját vállalkozásba vágjunk. Mindketten elvégeztük a Társasházkezeléshez elengedhetetlen képzést és míg partnerem a könyvelés szakirányban tökéletesítette tapasztalatait addig jómagam a Társasházakat érintő műszaki hibák és felújítások terén mélyítettem tudásomat. Tanulmányaim során a Magasépítő és a Mélyépítő technikusi szakirány elvégzésre került, valamint az MNB hatósági vizsga is. Megállapodásunk egyik alapköve, hogy csakis addig vállaljuk el új Társasházak kezelését, amíg becsületesen tudjuk végezni munkánkat. Legfőbb szempontunk, hogy a Tulajdonosok irányába az őszinteséget megtartsuk és ezáltal korrekt viszonyt létesítsünk. Az átláthatóság és megbízhatóság miatt vállalkozásunk az E-ház rendszert alkalmazza, így minden egyes Tulajdonos részére biztosítunk az E-ház internetes felületén hozzáférhetőséget a befizetéseik nyomon követéséhez, valamint a Társasházuk törzsadatainak hozzáféréséhez. Az E-ház rendszernek köszönhetően Tulajdonosainknak átlátható és könnyen értelmezhető beszámolót és költségvetést biztosítunk, továbbá a ránk bízott elérhetőségeiket biztonságos és zárt rendszerben bizalmasan tárolhatjuk. Kapcsolatrendszerünknek köszönhetően minden egyes szakirányhoz rendelkezünk megfelelő szakemberrel, legyen akár szó tetőfedésről vagy nagyobb léptékű beruházásról. A Társasház biztosítását éves szinten felülvizsgáljuk és kedvezőbb ajánlat esetén értesítjük Önöket a váltás lehetőségéről. Személyes kapcsolattartás fontossága miatt az éríntett Társasházzal egyedi megoldást találunk ki és ahhoz tartjuk magunkat. Kapcsolattartás elsősorban telefonon és e-mailben történik viszont egyéni megállapodás tekintetében a havi rendszerességű személyes találkozók is megoldhatók. Társasház közösségét tájékoztatjuk az esetleges pályázatokról melynek teljes ügyintézését vállaljuk.”
Virág Balázs
+3630 253 4813
viragbalazshazak@gmail.com