Jégkár

Az országot járva egyre szélesebb körben tapasztaljuk, hogy a gyümölcstermelő partnereink tudatosan, szélesedő fegyvertár segítségével igyekeznek óvni termőterületeiket az időjárás viszonttagságaival szemben. Sajnos a kitettség igen nagy, több partnerünk jelezte, hogy az idei tél sem múlt el a fagy mérhető károsító hatása nélkül, az ősszel tervezetthez képest így az idei évben több esetben szolidabb hozammal kell számolniuk. Ezzel szemben van olyan biztosítási veszélynem, melynek kockázata jelentősen csökkenthető. A jégkárokkal szembenni fellépés, a preventív gondolkodás egyik megtestesítője a gyümölcsöst védő jéghálórendszer, melynek kiépítése jelentős költségeket ró a gazdákra és megtérülése években mérhető, mégis stabilabbá, tervezhetőbbé képes tenni a gazdálkodást.

Figyelmet érdemel azonban, hogy ezen az úton haladva nemcsak a termelők, de a biztosítók kockázata is csökken, így – erre reflektálva – született egyik biztosítási partnerünk termékinnovációja, amely már nemcsak a növények jégkárainak megtérítését, de a jéghálóban és a jégháló tartószerkezetében keletkező jég és vihar okozta károsodásokat is fedezi, ráadásul a biztosítói kockázat csökkenésének arányában mérséklődik a termék díjazásának mértéke is.

Fontos megemlíteni, hogy a biztosító a fedezetbe vonás előtt előminősíti a jégvédelmi háló típusát és annak állapotát, így nem történik automatikus szerződéskötés minden megkeresés esetén, ám a díjazás szempontjából további jó hír, hogy a termék díjtámogatott formában is elérhető, így az állami támogatás mértékével várhatóan tovább csökkenthető az erre tervezendő éves kiadás!

 

Kérje INGYENES ajánlatunkat!
Adja meg elérhetőséget és felvesszük Önnel a kapcsolatot, hogy a részletesen is tájékoztassuk a lehetőségeiről, és a támogatás igénylésének módjáról.
Kérem az ingyenes ajánlatot
Ne hagyja ki ezt a lehetőséget, már csak május végéig köthet növénybiztosítást!
close-link