Menekültek támogatása - SS Smart

Menekültek támogatása

Sziasztok!

Mint korábban láthattátok, baj esetén igyekszünk a rendelkezésre álló eszközeinket a segítségre fordítani. A COVID időszakban a Karantöri (köszönjük Bicó barátunknak a nevet J) kisfilmekkel próbáltuk a diákok otthoni felkészülését támogatni, az elmúlt napok nemzetközi eseményei azonban újra arra sarkalltak, hogy kialakítsunk egy olyan tervet, amivel javítani szeretnénk a bajba jutottakat.

Első lépésként természetesen egy adománycsomagot állítottunk össze, melyet szurkoló barátaink gyűjtésére vittünk el, de szerettünk volna rendszerszintű és hosszútávú megoldást is találni, amivel a sajnos eszkalálódni látszó válság során hosszabb időn keresztül is képesek vagyunk időről időre támogatni az arra szorulókat.

Emiatt egy kampányt indítunk, melynek keretében kijelentjük, hogy minden nálunk kötött lakossági biztosítás (kgfb, casco, lakás, utas, stb.) teljes bevételét felajánljuk még pedig az alábbiak szerint:

– 50%-ának értékében adománycsomagokat vásárolunk minden hónapban és a segélyszervezetek gyűjtőpontjaira visszük;

– 50%-át pedig a háború sújtotta részeken rekedt állatok mentésére és ellátására fordítjuk ezzel foglalkozó alapítványok közvetlen dotálásával!

Mindez azt is jelenti, hogy mindenki, aki részt vesz ebben egyben személyesen is adományozóvá válik azon túl, hogy ha még nem rendelkezett biztosítással, akkor ingyen alakítjuk ki számára a piacon elérhető legkedvezőbb, igényeinek leginkább megfelelő megoldást, ha pedig már rendelkezik szerződéssel/szerződésekkel, akkor azt tudjuk felülvizsgálni természetesen ugyanígy ingyen!

Köszönjük előre is támogatásotokat, időről időre meg fogunk osztani néhány embert, aki ilyen módon tudott segíteni ebben a nehéz helyzetben!

 

SS Smart Insurance Consulting csapata

Támogatás

Hogyan segíthetünk?

    Telefonszámunk

    +36 70 945 1488

    Levelezési címünk

    Vendel u. 11.
    Budapest, 1096

    Kapcsolat

    Kérje INGYENES ajánlatunkat!
    Adja meg elérhetőséget és felvesszük Önnel a kapcsolatot, hogy a részletesen is tájékoztassuk a lehetőségeiről, és a támogatás igénylésének módjáról.
    Kérem az ingyenes ajánlatot
    Ne hagyja ki ezt a lehetőséget, már csak május végéig köthet növénybiztosítást!
    close-link